2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna

Holnap
Auguszta
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Püspöki látogatás

2020. október 14-én Varga László megyéspüspök úr látogatást tett plébániáinkon. Délelőtt 10 órai kezdettel az új zalakarosi plébánián fogadta plébániáinkhoz tartozó polgármestereket, akiket a településeikről kérdezett majd megköszönte településeikért tett szolgálatukat bíztatva őket arra, hogy ezt a feladatot kitartóan végezzék. A megbeszélést követően a zalakarosi Isteni Irgalmasság plébániatemplomban főpásztori áldásban részesültek.

A délután a plébániáinkhoz tartozó összes templom meglátogatásával folytatódott, ahol az adott sekrestyésekkel is találkozott a főpásztor és megköszönte egyházért és lelkipásztorukért végzett szolgálatukat.

Ez az alkalom lehetőség volt arra, hogy a főpásztor jobban megismerhesse a településeinket, templomainkat, örömeinket, elvégzett és leendő feladatainkat egyaránt. A látogatás természetesen lehetőség volt arra is, hogy a helyi plébánossal is több időt együtt töltve kötetlenebbül is beszélgessen.